Ugrás a tartalomra
slider image

Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait.

Ő azt hiszi, hogy csak játszik. De mi tudjuk, mire megy a játék.

Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű

tevékeny ember váljék belőle.”

(Varga Domonkos)

 

Szeretettel köszöntjük Önöket intézményünk honlapján!

 

Óvodánk Monor város déli részének zöld övezetében, családi házak környezetében, a település úgynevezett „telepi” részén helyezkedik el. A városban 5 óvoda működik, a miénk a Napsugár nevet viseli.

Az intézményben 4 csoport működik, osztott és részben-osztott elosztásban. Csoportszobáink jól felszereltek, tágasak és világosak. Minden szobának más-más arculata és hangulata van. Természetes anyagból készült dekorációval próbáljuk otthonossá tenni. Berendezési tárgyait az egyszerűség és praktikusság jellemzi, és a gyerekek testméretéhez igazodik.

Udvarunkat virágágyásokkal tettük hangulatosabbá. Az árnyas fák a nagy melegben hűsítik a levegőt a gyerekek számára. Ivókút is rendelkezésre áll, amely gondoskodik a folyamatos folyadékpótlásról.

Tudjuk, hogy a gyerekek megváltozott életkörülményei, a technika fejlődésének felgyorsulása, a hagyományos élményforrások csökkenése, a család szerkezetének változásai nagymértékben hatnak a gyermekek fejlődésére. Mindezek figyelembevételével egy élményekben gazdag óvodát igyekszünk kialakítani, ahol a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet pozitív hatással van személyiségük fejlődésére.

Intézményünkre (sok éves tapasztalat alapján) elmondható a nagyfokú kihasználtság (120% körüli). Mindezek ellenére óvodánk pedagógusai és minden dolgozója elkötelezett a nevelés, a magas színvonalú óvodai szolgáltatás biztosításában. Nevelésfilozófiánk, céljaink, feladataink meghatározása mellett tükröződik egyéni arculatunk.

Intézményünk pedagógus közössége a Pedagógiai Program elkészítése során nagy gondot fordított arra, hogy meglévő célkitűzései összhangban legyenek az Óvodai Nevelés Országos Alapprogram szellemiségével és megfeleljenek környezetünk elvárásainak, a fenntartó és a szülők igényeinek. Programunk elkészítése során figyelembe vettük a helyi társadalmi elvárásokból felmerülő feladatokat, alkalmazva a már több éve jól bevált, működő nevelési-fejlesztési gyakorlatokat, módszereket, amelyeket Monor város helyi környezeti adottságai, tárgyi és személyi feltételeink lehetővé tesznek.

Intézményünkben a környezeti nevelést kiemelve folyik a nevelés-oktatás, mely program középpontba állítja a gyermeki tevékenységre épülő nevelést, és ezt az elvet a teljes nevelési folyamaton keresztül kiemelten kezeljük. Igyekszünk minél többféle, változatos tevékenységbe bevonni óvodásainkat, hiszen valljuk, hogy tevékenységen keresztül lehet eredményesen fejleszteni gyerekeinket, úgy, hogy később képessé váljanak az iskolai feladataik ellátására.

Minden gyermek sajátos egyedi öröklött tulajdonságokkal, személyiségjegyekkel rendelkező egyszeri, megismételhetetlen, fejlődő személyiség. Fejlődését meghatározza öröklött tulajdonságai, szociokulturális környezete, és a spontán és tervszerűen alkalmazott környezeti hatások.

Az óvodás évek alatt minden gyermeket személyiségének, képességeinek, érdeklődésének megfelelő egyéni bánásmódban, és fejlesztésben részesítünk. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy szorosan együttműködjünk a családdal. Tiszteletben tartjuk, hogy a gyermek nevelése a család feladata, az óvoda csak kiegészítő szerepet tölt be.

Azért dolgozunk, hogy a gyermekek harmonikus személyiségének életkorra jellemző tulajdonságait kibontakoztassuk és erősítsük. A gyerekek nevelése életkorhoz igazodó, tevékenységközpontú módszerekkel zajlik. Fejlesztjük a gyermekek beszédkészségét, erősítsük önállóságát, megalapozzuk és növeljük önbecsülésüket.

Olyan óvodába várjuk a gyerekeket, ahol szeretetben, otthonos, derűs, nyugodt légkörben, biztonságban tölthetik egész napjukat. A velük foglalkozó óvodapedagógusok szerető gondoskodással veszik körül. Változatos fejlesztő játékok közt válogathatnak magasan képzett, gyermekszerető óvodapedagógusok, dajkák védőszárnyai alatt.

Nevelőtestületünk óvodapedagógusai sokoldalúan képzettek, többféle állami szakirányú végzettséggel rendelkeznek, elhivatottak. Tudjuk és hisszük, hogy minőségi munkához elengedhetetlen a folyamatos önképzés és a kollégákkal való hatékony együttműködés. Ez magában foglalja az óvónőket, dajkákat, technikai dolgozókat és a vezetőt is.

 

Técsiné Vas Ildikó

Igazgató